2014. augusztus 13., szerda

Szokások, amiket szeretnénk és amiket nem

Mióta az esküvő magát az ünneplést jelenti, azóta létezik is az esküvő business, azaz azóta csinálnak belőle üzletet. Ahogy haladunk előre a korral, úgy bukkannak fel az újabbnál újabb szokások, hagyományok és különleges igények és persze terjednek el szerte a világban.

Legelőször persze azt kell eldönteni, hogy a saját esküvőnk mennyire legyen megszokott és mennyire engedjünk az új szokásoknak, design-nak.

Szokásokat illetően mi egész nyitottak vagyunk az újdonságokra, és nem is szeretnénk ha a mienk olyan 'tucatesküvő' lenne, de persze mindennek van határa :)

Persze a legalapvetőbb szokásra, a: valami régi, valami új, valami kölcsönvett, valami kék-re nagyjából majd odafigyelek (kék lesz tuti a harisnyakötőben - ez a legegyszerűbb, a többi még kiderül), de persze felmerült, hogy még mit csempésznénk szívesen az esküvőbe.

Külföldön, egészen pontosan Angliában elég megszokott dolog a Save the Date kártya ami engem rögtön megfogott. A beszerzett angliai újságokban (köszönet érte Gátai Bazsinak) csak úgy hemzsegnek az ötletesebbnél ötletesebb megoldások erre, a meghívó előtti emlékeztetőre. Ennek lényege, hogy amint megvan a helyszín egyszerűen és lényegre törtően tudatni lehet a meghívásra váró násznéppel, hogy a mi esküvőnk pontosan mikor is lesz és ezt jegyezzék fel. Természetesen az alján fel van tűntetve, hogy a meghívó később érkezik, így időben tudják feljegyezni az időpontot anélkül hogy rohanni kéne a meghívók legyártásával. A kinti szokás szerint ezt az emlékeztetőt 9-12 hónapon belül szokták a meghívásra váróknak kézbesíteni, és a meghívó így elég, ha (nyári esküvő esetén) november-február környékén kerül kiküldésre/átadásra. Mivel itthon ez nem egy elterjedt szokás, így különösen szeretnénk ezt kivitelezni. (Ezt is szintén e-bayen keresztül rendelném, már leveleztem egy vintage stílusú save-the-date kártya készítővel, aki ha a magyar szöveg egyszerű elkészítené nekem magyarul - mivel az egész kis kártya csak a nevünket, az időpontot, valamint néhány szót tartalmaz, így kivitelezhető, maximum az ékezeteket majd én tollal ráhúzom)
 
A miénk nem lesz ilyen kreatív és mi sem leszünk rajta, csak személtetés képpen:
/További csudajó képek: google.co.hu - save the date képek/
                 
                                                         
Ami itthon már eléggé ismert szokássá vált, az a lufiposta. Itthon egy kicsit költégesebbnek mondható, de a fotókon nagyon jól mutat, ráadásul egy olyan 'programot' ad az esküvőn, amit a vendégek egyszerre tudnak csinálni és amit mindenki élvez. Mi nagyon szeretnénk az eskünkönkön ezt megvalósítani. Ennek lényege, hogy mindenki kap egy előre felcímzett és felbélyegzett borítékot, amire ráír valami ígéretet a pár számára (ez lehet bármilyen kis apróság - pl.: segítek kifesteni az új házatokat vagy én veszem a leendő gyereketek első pelenkáját, stb...) majd ezt a képeslapot ráköti a lufira, amit aztán a násznép egyszerre enged el. A lufik felszállnak, kidurranás után a képeslap valahol földet ér (már amelyik), és ha valaki megtalálja csak be kell dobnia egy postaládába. Amelyik visszajut a párhoz az beváltható :)
 
                 
  
Sajnos a világító, felszálló lampionokat itthon betiltották, így bármilyen szép és romantikus is, tilos. Így valahol ezt helyettesíti a lufiposta.
Ugye milyen kár??:
 
                 
 
 A virágszórás szép dolog és a képeken is jól mutat. Ezt még nem tudom, de függ nagyban a ceremónia helyszínétől, valamint a gyertya vagy homok ceremónián is még gondolkodunk. Ezek arra jók, hogy jelképezzék a szertartás végén a 'kettőből-lesz-egy' életet. A homok szertartás még nem olyan elterjedt itthon, így ha valamelyiket választjuk, akkor az lesz az. 
 
Amiket egyáltalán nem szeretnénk, az a galamb és pillangóröptetés (igen, ezek itthon már nagy divatnak örvendenek, de ki szeretné, hogy véletlen egy kis madárürülék landoljon a ruháján?) és a tüzijáték. Biztos van még számtalan szokás, de mivel most nem jut eszembe több, így biztos azokat se szeretnénk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése