2014. augusztus 7., csütörtök

Helyszín összezavarodás, kreatív asztalszám

Eddig már szinte biztosak voltunk, hogy megtaláltuk az esküvőnk helyszínét (Udvarház étterem) és  már épp azon voltunk hogy megsürgessük a szülők helyszínbejárását, mikor elkövettem egy 'hibát' és lekértem még egy helyszín ajánlatot.

Mivel már majdnem megtaláltuk a megfelelő helyszínt, így talán le sem kellett volna kérnem az ajánlatot. De valahogy kiváncsi voltam és nem is ösztösen úgy gondoltam, hogy ez lesz a legutolsó, a bambusz bár. (Gondoltam ha nem lesz jó, akkor is ez az utolsó, ha meg jó, akkor azért) Terveztük az Udvarház étterem helyszín bejárását, mikor azért kértem egy helyszínbejárási lehetőséget a Bambusz bár-tól. Besuvasztottuk az egyetlen otthon töltött napba a lehetőséget, mikor is kilátogattunk a hajógyári szigeten lévő helyszínre. (nem kis nehézségek árán, mivel már a Sziget fesztivál építése elkezdődött, így mindenhol építést és kamiont kerülgettünk)

Amikor körbenéztünk rögtön elbizonytalanodtunk a szilárdnak hitt elhatározásunkban, hogy az Udvarházat válasszuk. Itt jóval tágasabb a terület, így kényelmesen elfér 170 körüli fő a hátsó részben körasztalos ültetéssel, oldalt a lounge rész, ahol kanapén beszélgethetnek a vendégek, elől a táncparkett, oldalt pedig a Dj és nem utolsó sorban maga a szertartás rögtön a tetős körhelység mellett, egy mesterséges mini félszigeten tartható (amit így végig lehetne szórni rózsákkal, amit szerettem volna).

De persze minden jóban van valami, ami nem igazán jó.
Az árak eléggé magasak és szinte minden ami csak lehet kizárólagos. Az én jelenlegi nagy szívfájdalmam a magas árak mellett, hogy a helyszíni dekorációhoz én szerettem volna kiválasztani a szolgáltatót, amelyik a legjobban tetszik (modern vintage). Így hogy ez itt kizárólagos nem igazán tudom, hogy mit várhatok tőlük, egyáltalán mennyire profik, és mennyire tudnak az én Modern Vintage stílus elvárásomhoz igazodni.
A másik probléma a catering. Minden helyszínen (legalábbis a két potenciálisnál) a tálszervízt erőltetik/ajánlják, azaz hogy az előételt személyenként szervírozzák, majd a levest hozzák egy mély tálban, utána a husokat és a köretet egy tálon, végül a desszertet svédasztalos megoldással. Itt a legnagyobb problémánk a tálszervízzel, azaz a husokkal van. Félünk, hogy mire mindenkihez megérkeznek a húsos tálak, addigra némelyik már kihűl, na és persze nem a legelegánsabb.

Arra jutottunk, hogy az lenne a legjobb ha egy napon, egymás után megnéznék a szülök mindkét helyszínt és akkor még augusztus végén eldöntjük véglegesen, hogy melyik legyen. (Az általunk kinézzett dátum, azaz 2015.07.11. mindkét helynél szabad, úgyhogy ez nem befolyásoló tényező)

Bár a helyet még nem dönttük el véglegesen, azonban mivel minél több dolgot szeretnénk minél jobb áron megvenni, így az eBay ebben nagy segítség.
Elég sokszor vásárolok ezen az internetes felületen. Aki nem ismerné csak röviden: A világ minden tájáról lehet online rendelni dolgokat (kezdve a könyvektől, a ruhákon és kiegészítőkön át, az elekromos kütyükig, azaz szinte bármit), amit előre kell teljes egészében kifizetni és várni hogy postán megérkezzen.
(érdekes, de tapasztalataim szerint - mivel már elég sok apró dolgot vásároltam így - sokkal megbízhatóbbak, mint a Vatera, vagy más itthoni portál). Ha nem érkezik meg az áru, rögtön javasolnak alternatívát, akár a pénzt is visszaadják. (persze csak úgy, mint a többi internetes vásárlásnál itt sem felpróbálható/kipróbálható az áru, így előfordulhat, hogy kicsi vagy nem tetszik, amit az ember nem küld vissza, mert az sokkal drágább lenne, mint belenyugodni, de ha törött vagy hibás küldenek újat)
Így történt, hogy asztalszám alternatívát kerestem és egy nagyon jópofa és mégis költséghatékony ötletre akadtam, amit megrendeltem és már meg is érkezett. Nem szerettem volna szokványos számot (azaz, hogy papírlapon szerepeljen a szám)

A mi asztalszámaink (a szív belseje krétatábla fóliával van bevonva, a szára és talpa fa):
                

Ezen lesz krétával feltűntetve az asztalok száma. (így a későbbiekben újrahasznosíthatóak, ami nálam mindenben fontos szempont)

És a Bambusz bár, amit megnéztünk(www.bambuszbar.hu) /a honlapon megnézhetitek feldíszítve!/:
                

                

                 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése