2014. november 9., vasárnap

Esküvői frizurák

Számtalan hajkompozíció adhat ötletet a végleges esküvői frizura kiválasztására. Magát a hajviseletet leginkább a haj hosszúsága befolyásolja, illetve a fátyol, hajdísz, kalap, háló választása.
Mikor az esküvői ruhákat próbálgattam, néhány helyen rám adtak fátylakat. Ott úgy tűnt, hogy tetszik, de aztán mégis meggondoltam magam és a  hajdísz mellett döntöttem. Mivel felszabadultabb esküvőt szeretnénk (és egyházi esküvő híján) elvetettem a fátyol viselésére irányuló gondolatot. Többen mondták, hogy fátyol nélkül nem lehet egy menyasszony igazi menyasszony, de a nyomás ellenére sem engedtem ebből az elhatározásból.
Megnéztem nagyon sok frizura-mintát és megmondom őszintén, hogy első körben egyik sem tetszett. Se a fodrászatokban levő könyvekben, sem az interneten nem talátam olyat, amire azt mondanám, hogy beleszerettem abba a 'hajba'. Míg végül hosszas keresgélés után 2 hajviselet mellett tettem le a voksomat.
Alapjába véve nekem hullámos-göndörebb hajam van (régen nagyon göndör volt, ma ez már inkább hullámosabb) és a mennyiségét tekintve nagyon sok, így olyan hajviselet mellett kell döntenem (persze a fodrásszal közösen), ahol ezt a mennyiséget el lehet 'tüntetni'.
Azt már az elején tudtam, hogy nem szeretném kiengedve a hajamat (mivel nyáron ez igen kellemetlen és meleg lehet, arról nem beszélve, hogyha véletlenül hőség lesz, akkor ahogy izzadna a nyakam összeesne a hajam), így mindenképpen egy lazább kontyszerű összevisszaságra gondoltam.
Gézu nem szereti göndören a hajamat, így maximum a kontyszerű részen lesz hullámosabb, a többi helyen ki lesz húzva. (persze ezek mind csak elképzelések, amennyiben végül mégsem lesz megvalósítható, akkor majd a helyzet és az élet adja, hogy hogyan fog kinézni élesben)
Ez a két haj tetszik a legjobban, de a 2. a nyerő:

Ilyen (2. képen levő) hajdísz híján nagyobb rózsákat képzeltem a hajamba. Nagyon kerestem e-bayen pont ilyen, vagy nagyon hasonló díszt, de sehol nem találtam (elmentem az Ázsia centerbe is), pedig iszonyatosan tetszik. Teljesen el tudnám képzelni a 2. frizurát egy- az-egyben magamnak.

Rövidebb hajból is lehet csodás esküvői frizurát varázsolni egy virággal, csillogó kiegészítővel:
 

További hosszú hajból készült frizurák:

További kontyos frizurák (persze a google-ba beírva rengeteg jön ki):


4 megjegyzés:

  1. ... pedig tényleg szépek voltak azok a fátylak :)

    Viszont ha már olyan rengeteg hajad van, igazán látványos dolgot lehetne kihozni belőle! Nekem az első kép tetszik a legjobban *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem csináltatok egy 1. és egy 2. képhez hasonlító próbahajat is és meglátjuk :)

      Törlés
  2. Eszter! Aki a karácsonyi dekorációt készíti minden évben a Symának - Andi - ő készít ékszereket is, beszélj vele, a hajdíszt is meg tudja csinálni bizonnyára az esküvődre .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az ötletet! Bár már vettem két rózsát a hajba, de lehet hogy megkérdezem :)

      Törlés